A héten jelentette be az OpenAI, hogy akár 40 milliárd dollárt (közel 15 ezer milliárd forint) is bevonna egy új finanszírozási körben – amelyet a SoftBank vezet 300 milliárd dolláros (111 ezer milliárd forint) értékelés mellett – a mesterséges intelligencia (MI) továbbfejlesztése és kutatása, eszközeinek fejlesztése és számítási infrastruktúrájának bővítése érdekében.
A japán technológiai befektetési csoport közleménye szerint, április közepén 10 milliárd dollárral (közel 4 ezer milliárd forint), decemberben pedig további 30 milliárd dollárral (11 ezer milliárd forint) járul hozzá az OpenAI finanszírozásához, azzal a feltétellel, hogy az év végéig nyereségessé válik az MI-cég.
Az első 10 milliárd dollárt a Mizuho Banktól és más pénzügyi cégektől felvett hitelekből kívánja finanszírozni a japán holdingtársaság.
A teljes – összesen 40 milliárd dolláros – befektetésből pedig 10 milliárd dollárt szindikál más társbefektetőknek, akiket egyelőre nem nevezett meg. Egy, az ügyet ismerő személy elmondta, hogy a finanszírozás fennmaradó részét
- a Microsoft,
- a Coatue Management,
- az Altimeter Capital
- és a Thrive Capital fogja biztosítani.
A japán holdingtársaság közölte: amennyiben kudarcba fullad az OpenAI profitorientált társasággá való átszervezése, akkor 20 milliárd dollárra (7,4 ezer milliárd forint) csökkentik a kör teljes befektetési összegét – írja az Index.
Tavaly októberben egy 6,6 milliárd (2,4 ezer milliárd forint) dolláros finanszírozási kört zárt le a ChatGPT-t fejlesztő cég, amely a vállalatot 157 milliárd dollárra (58 ezer milliárd forint) értékelte a San Francisco-i székhelyű vállalkozást. Az új, idén decemberben záruló finanszírozási kör csaknem megduplázná az MI startup értékelését.
Már a 400 milliót is átlépte az OpenAI aktív felhasználóinak száma
Új rekordot állítottak be, az OpenAI heti aktív felhasználóinak száma februárban már túlszárnyalta a 400 milliós szintet. Rövidesen a félmilliárdot ostromolják? Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Túl sokan vannak? Kizárhatnak 13 bíborost a konklávéból, ezen múlhat a választás

Nagy baj van, nyugtatót hívtak vissza a patikákból

Újabb szigor jön az egészségügyben

Orbán Viktort Tiborczról kérdezték, nincs mit félreérteni a válaszon

Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle
Amerikai és más ellenséges zsoldosok is az oroszok oldalán harcolnak, kiszivárgott a lista, amire mindenki várt

Olyan felvételek jöttek a 67-es útról, amilyeneket még sosem látott - döbbenetes erővel csap oda a természet!

Nem fogja elhinni, hogy kiknek adta Ferenc pápa az utolsó vagyonát

Ezért nincs alku: villámgyorsan adják el a lakásokat Budapesten
