Alekszandar Vucsics szerb elnök csütörtökön bejelentette, reményei szerint március közepéig végleges megállapodás születik az orosz többségi tulajdonos és a NIS-t felvásárolni készülő Mol között.
Vucsics Davosban, a Világgazdasági Fórumon részt vevő újságíróknak nyilatkozva elmondta, hogy valószínűleg január végéig újra találkozik Orbán Viktorral, hogy részletesebben elemezzék a NIS-szel kapcsolatos helyzetet.
"Úgy vélem, hogy március közepére elkészül a végleges megállapodás az oroszok és a magyarok között, és időközben megszerzik a működési engedélyt (a NIS számára)" – mondta Vucsics.
A bejelentésnek is lehetett szerepe abban, hogy a Mol-részvények árfolyama csütörtökön több mint 6 százalékkal emelkedett.
Itt a Mol közleménye: megveszik a szerb NIS-t
A Mol szándéknyilatkozatot írt alá a szerb NIS többségi tulajdonának megvásárlásáról.Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Úgy fest, mégis beszáll az Nvidia az OpenAI-ba
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat