Év végére 2,9 milliárdra emelkedhet becsüli az 5G-s előfizetések számát – derült ki az Ericsson legfrissebb mobilitási jelentéséből. Másfél évtizede évente kétszer tekinti át részletesen a globális távközlési szektor helyzetét és közeljövőre vonatkozó kilátásait a svéd vállalat.
A cég friss becslése szerint azon túl, hogy az összes 5G előfizetés 2025-ben megközelítheti a 3 milliárdot (ami a teljes mobil előfizetői kör harmadát teszi ki), 2030-ra már 6,3 milliárdra nőhet ez a szám, nagyjából kétharmadnyi tortaszeletet kihasítva a piacból.
Átlépte az 50 százalékot Európa
Az idei első negyedévben a mobilhálózatokon bonyolított adatforgalom 19 százalékkal nőtt 2024 hasonló időszakához képest. Bár a növekedés üteme lassul, az adathasználat abszolút értékben továbbra is évről évre bővül: a tanulmány előrejelzése szerint 2030 végéig több mint kétszeresére nő majd a globális mobiladat-forgalom. A tavalyi év végén a mobiladat-forgalom 35 százalékát már 5G hálózatok bonyolították világszerte, és a becslések szerint ez az arány 2030-ra meghaladja majd a 80 százalékot is.
Európában 2024 végére az 5G középsávú (mid-band) hálózatok lefedettsége átlépte az 50 százalékos lakossági arányt.
Ez nagyjából megfelel a globális átlagnak, ugyanakkor jelentősen elmarad az élen járó régióktól: Észak-Amerikában például már 90 százalék fölé emelkedett a középsávú 5G-lefedettség, míg Indiában 2024 végére elérte a 95 százalékot.
Toporgó közép-európaiak
Közép- és Kelet-Európa eltérő ütemben halad az 5G-átállásban: a technológia kiépítése és az előfizetések felfutása lassabban zajlik, mint Nyugat-Európában – részben a spektrumkiírások elhúzódása miatt. Ugyanakkor a térségben több ország is felgyorsította az 5G-fejlesztéseket a növekvő kereslet hatására. Magyarországon az 5G már túlmutat az okostelefonokon: a hálózat szerepe egyre hangsúlyosabb az autóipari fejlesztésekben és más ipari felhasználási területeken is – írja a Bitport.
A régióban az 5G-előfizetések száma 2024-ben 70 százalékkal nőtt, elérve a 31 milliót
– ez a második legalacsonyabb érték globálisan, csak a Szubszaharai Afrikában mért szám volt ennél kevesebb, míg Észak-Amerikában már 316 millió, Kínában pedig már egymilliárdnál is több 5G-előfizetés volt. A 4G jelenleg még mindig a domináns technológia régiónkban, 2024 végén az összes előfizetés 85 százalékát tette ki, ám ez az arány várhatóan csökkeni kezd, ahogy az előfizetők fokozatosan áttérnek az 5G-re.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot