A legtöbbeknek a Michelin név nem csak a jókedélyű gumiabroncs kabalát idézi, a gasztronómia szerelmeseinek is sokat jelent: kevesen tudják azonban, hogy a két egymástól távol álló szakma képviselője ugyanaz az ember – írta a Dívány.
Edouard Michelin 1859-ben született, és testvérével egy mezőgazdasági szaküzletben dolgozott, míg egy nap egy defektes bicikli jócskán kifogott rajtuk: három órán keresztül próbálták megfoltozni az abroncsot, ami száz méter után ismételten kilyukadt.
Ez az eset inspirálta a testvérpárt arra, hogy az akkori, pneometikus gumiknál egyszerűbb gumiabroncsot készítsenek:
még abban az évben megalapították a vállalatot, és bejegyezték az eltávolítható gumiabroncsot.
Két évvel később Charles Terron menyerte a Párizs-Brest-Párizs közötti 1200 kilométeres randonnée kerékpárversenyt a Michelin-gumikkal felszerelt biciklijén, így a vállalat hamar szárnyra kapott.

Később, 1946-ban az abroncsok történetének egyik legjelentősebb innovációjával rukkolt elő a Michelin: az x alakú bevágású gumik sokkal jobb tapadást és biztonságosabb közlekedést biztosítottak az autók számára, így nem csoda, hogy a Citroen is egyből lecsapott az újdonságra.
Az egyik legnagyobb gasztronómiai elismerésként számon tartott Michelin-csillag szintén a gumiabroncs biznisz felpörgetése céljából született.
A tulajdonos az autósok utazási kedvét akarta növelni – természetesen a profit maximalizálása miatt – hiszen minél többet utaznak, annál gyorsabban kopik a gumi.
Ennek érdekében egy térképet csináltak, amelyben a megfelelő úticélnak szolgáló helyeket, kiváló éttermeket és hoteleket jelölték meg.
Eleinte a Michelin Guide-ban a csillagok a távolságot, ma már a helyek minőségét jelzik, így csak a legjobbak kerülhetnek be.
Ne vegyen ilyen téli gumit, ha kedves az élete
Három téli gumiabrocs elhasalt a teszten, ezekből nem ajánlott vásárolni. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Rendkívüli fordulat: két bírósághoz is fordul a Fővárosi Törvényszék
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin