Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban – írja az MTI.
Végrehajthatatlan követelmények
A cég a politikai hirdetések átláthatóságáról szóló, az EU által tavaly márciusban elfogadott rendeletre hivatkozott, amelynek célja a fellépés az információk meghamisítása és a választásokba való külföldi beavatkozás ellen. A rendelet előírja például, hogy a politikai hirdetéseket egyértelműen meg kell jelölni, és nyilvánosságra kell hozni azok finanszírozóit.
Az idén októberben hatályba lépő jogszabály a Meta szerint „gyakorlatilag végrehajthatatlan" követelményeket támaszt a politikai reklámok átláthatóságával kapcsolatban. A vállalat úgy véli, az uniós rendelet jelentős működési kihívásokat és jogi bizonytalanságokat okoz, ezért az EU területén teljes egészében megszünteti az ilyen típusú hirdetések engedélyezését.
Az Európai Unió a 2018-as Cambridge Analytica-botrány után szigorította szabályozását. A brit tanácsadó cég a Facebook-felhasználók adatait engedély nélkül gyűjtötte be, majd azokat politikai kampánycélokra – többek között a 2016-os amerikai elnökválasztáson és a Brexit-népszavazás során – használta fel.
A vállalat kiemelte, hogy nem az első technológiai cég, amely ilyen döntést hoz: a Google már 2024 végén leállította a politikai hirdetéseket az EU-ban.
Komolyan kritizálták az EU-t
A Meta régóta bírálja az EU internetre vonatkozó szabályozását. Július elején bejelentette, hogy bíróság elé viszi az Európai Bizottság által áprilisban kiszabott 200 millió eurós adatvédelmi bírságot. A cég ellen több vizsgálat is folyamatban van az EU digitális szolgáltatásokról szóló törvénye (DSA) keretében.
Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója idén januárban az EU politikáját a cenzúrához hasonlította, az uniós bírságokat pedig vámként jellemezte.
Csúnyán odapörkölhet Zuckerberg Brüsszelnek, kicsapta a biztosítékot az AI-act
Várhatóan nem fogja aláírni a Meta az EU általános célú mesterséges intelligenciára vonatkozó önkéntes magatartási kódexét. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni