Megkezdődött az elektromos GLB sorozatgyártása a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban. A vállalat sajtóközleménye szerint a rugalmas európai MMA-gyártási hálózatban a magyarországi üzem a délnémet rastatti gyárral működik együtt. A GLB már a második belépőszintű elektromos modell, amelyet a gyártó itthoni telephelyén szerelnek össze – ezt követi majd az év folyamán a modern belső égésű motorral szerelt 48 V-os hibrid GLB.
A közleményben hangsúlyozzák, hogy a Mercedes-Benz üzleti tervének részeként a vállalat 2022 óta mintegy egymilliárd eurót fektet be a kecskeméti telephelybe. A 2012-ben megnyitott gyár jelenleg közel 4500 munkatársat foglalkoztat. A beruházás a gyártósorok rugalmasabbá tételét, a teljes gyár digitalizációját, a mesterséges intelligencia-alkalmazások és az automatizáció bevezetését, valamint az MB:OS operációs rendszer használatát célozza, amely lehetővé teszi a járművek folyamatos szoftverfrissítését.
Az új GLB kompakt SUV intelligens tervezésével, és az akár hét fő számára is bőséges helykínálatával a terepjárós dizájnt valódi funkcionalitással ötvözi – írják.
Lecserélik a kecskeméti Mercedes vezérigazgatóját
A Mercedes vezetőváltásról döntött a kecskeméti gyár esetében. Christian Dickert, aki jelenleg a vállalatcsoport „Gyártási rendszer és hálózatirányítás” területének vezetője, 2026 májusában veszi át a kecskeméti telephely vezetését.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért