A cég közleménye szerint a 2018. évi adózott eredmény 110,6 milliárd jüanra (16,3 milliárd dollár, 1 jüan=41,29 forint) emelkedett a 2017. évi 53,3 milliárd jüanról.
A CNPC elsősorban annak révén tudta növelni a nyereségét, hogy 5,8 százalékkal, 109,4 milliárd köbméterre bővült a gáztermelése, és ezzel a legnyereségesebb vállalat lett a kínai olaj- és gázipari ágazatban. A társaság a teljes gáztermelésén belül a palagázé 41 százalékkal, 4,26 milliárd köbméterre ugrott tavaly.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg