A második helyen az Emirates végzett, az összes bejelentés hat százalékával ugyanebben az időszakban, az Alitalia áll a harmadik helyen 40 sérült poggyásszal.
A legtöbb kárigény a Ryanairhez futott be, utána következik az Emirates, az Alitalia, az Ethiad Airways, az Ibéria, a Royal Air Morocco, a Vueling Airlines, a British Airways, a Jet2, valamint a Turkish Airlines − írja a Privátbankár.
A portál szerint a poggyászuk sérülését bejelentőknek kevesebb mint fele ér el pozitív eredményt.
Azoknak, akiknek mégis sikerült, átlagosan 154 napba telt elérni a kártérítés megítélését, a United Airlines e negatív csúcsban 418 nappal vezet.
A Ryanairnek azonban teljes 868 nap kellett a követelés rendezésére. Ők arra a következtetésre jutottak, hogy ez valószínűleg a koronavírusnak tudható be.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben