A társaság honlapján közölt, frissített előrejelzés szerint 12 550 darab 60-150 üléses gépre lesz igény a következő húsz évben, a megrendelések legnagyobb részét, 70 százalékát a 100-150 üléses, kisebb méretű keskenytörzsű gépek tehetik ki. A kanadaiak 6800 ilyen gép eladásával számolnak, 580 milliárd dollár értékben, a fennmaradó részt a 60-100 székes gépek tehetik ki 5750 darabos rendelésszámmal és 240 milliárd dollár 2017-es listaáron számolt értékkel.
A legtöbb gépet Észak-Amerikába és Európába adják el, a két földrészre 5700 repülőgép, a teljes igény 46 százaléka kerülhet.
A Bombardier úgy spekulál, hogy az eddigieknél nagyobb mértékben csökken majd a kereslet a 20-60 üléses kis regionális gépek iránti, a 60-100 székes gépek fogják uralni a legfeljebb 500 tengeri mérföldes járatokat, a 100-150 üléses kis keskenytörzsűek pedig a rövid- és középtávú, úgynevezett point-to-point járatok üzemeltetésében lehetnek sikeresek. (Februárban volt öt éve, hogy megszűnt a Malév)
Fred Cromer, a gyártó vezérigazgatója ezt azzal magyarázta, hogy a légitársaságok egyre több, a jelenlegi keskenytörzsűeknél kisebb, az igényeknek jobban megfelelő típusokat kezdenek majd alkalmazni. Ennek hátterében az eszközök kezelése áll, már nem a költségcsökkentés, hanem a profitnövelés a fő cél, ezt viszont megfelelő méretű és költségszintű gépekkel lehet ellátni.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet