A KFC honlapján bárki jelentkezhet a céghez, több munkakörre is. A bérekről viszont nincs szó. Egészen pontosan annyit írnak, a jelentkező gyors előrelépési lehetőségre, versenyképes fizetésre, bónuszra, cafeteriára, illetve az első három munkakörben borravalóra is számíthat, valamint kedvezményes dolgozói étkezésre és 25 százalékos kedvezményt kap a Pizza Hut éttermekben és Starbucks kávézókban.
Az egyik budapesti bevásárlóközpontban működő egységben viszont már nem voltak ennyire szemérmesek - hívja fel a figyelmet a portál. A pult mögött álló kartonfigura kezébe nyomott hirdetés szerint, 3 hetes tréning után, a dolgozó 1150 forintos órabért kaphat. Hogy pontosan milyen munkakör betöltéséért jár ekkora fizetés, az nem derült ki. A gyorsétteremlánc egyébként tavaly júniusban a Nosalty megkeresésére közölte, az éttermi dolgozók teljes munkaidős foglalkoztatás esetén jellemzően nettó 120 ezer - 150 ezer forint közötti havi fizetést vihetnek haza.
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin