Japánban néhány napon belül kifogyhatnak a népszerű sör készleteiből, mivel a vállalatot kibertámadás érte, amelynek helyreállításával továbbra is küzdenek.
A céget még hétfőn érte zsarolóvírus-támadás, ami miatt kénytelenek voltak a rendszert, és ezzel együtt a termelést is leállítani. A termelést mintegy 30 gyárban kellet felfüggeszteni, köztük ott, ahol a vállalat legnépszerűbb termékét, a Magyarországon is kapható Asahi Super Dry sört is gyártják.
A gyártó a Guardian írása szerint továbbra sem közölt információkat arról, hogy mikor tudja a termelést újraindítani, ami a nagy- és kiskereskedők körében is nagy riadalmat keltett: a boltok üres polcokra számítanak, míg a Super Dry sört kínáló izakaya kocsmák egy része kénytelen volt beszállítót váltani.
A Super Dry-ból csak Japánban tavaly 73 millió rekeszt adtak el, miközben a hazai sörfogyasztás visszaesett, és az Asahi, a Kirin, a Sapporo és a Suntory között heves verseny folyt az új, fiatalabb fogyasztóknak szánt termékek bevezetése terén.
Nem hinné el, kiket nyom le a magyar sörgyártás
Nemzetközi szinten trendszerűen csökken a sörgyártás volumene, így Magyarországon is.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy