Nyolc év után véget ér a Sonos és az Ikea közti együttműködés, amelynek gyümölcse a Symfonisk termékvonal volt, számos olyan hangszórót felvonultatva, amelyek lámpaként, könyvespolcként vagy képkeretként is funkcionáltak.
A jelenlegi készletek kiürülése után világszerte fokozatosan megszűnnek a termékek, és az Ikea a jövőben sem tervezi új eszközök árusítását.
Erin Pategas, a Sonos szóvivője szerint bár partnerként már nem adnak ki új termékeket a svéd kereskedelmi lánccal, a Symfonisk eszközök továbbra is támogatottak lesznek, hogy az ügyfelek „több éven át” élvezhessék otthonukban a már megvásárolt darabok által kínált megszokott hangzást. A Sonos hamarosan közzéteszi legfrissebb negyedéves jelentését, amely már betekintést nyújthat abba, hogy az amerikai vámok milyen hatással lehetnek a cég eredményeire.
Az előző hónapban két termék árát is csökkentette a vállalat, amivel vélhetően a keresletet próbálta élénkíteni – írja a HWSW.
Az év elején pedig bejelentette, hogy leállítja streaming videólejátszójának fejlesztését, így már elég sok jel utal arra, hogy a cég kizárólag az audio felszerelésekre fókuszálna a jövőben.
Nyártól érkeznek a miniatürizált IKEA-k
A svéd lakberendezési vállalat idén nyolc, tőlük eddig nem megszokott formátumú üzlet megnyitását tervezi Kaliforniában.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet