A Ryanair eredetileg úgy tervezte, hogy ez év májusától megszünteti a nyomtatott beszállókártyát. Később az ír fapados úgy döntött, hogy novemberre halasztja az elektronikus beszállókártyák kötelezővé tételét. Márciusi bejelentésük szerint november 3-tól már csak mobiltelefonon vagy más elektronikus eszközön fogadta volna el a beszállókártyákat, amelyeket legalább az utazás fő foglalójának a légitársaság applikációjában kell igényelnie, de azután messenger-szolgáltatásokon keresztül is továbbíthatja azokat az utastársainak.
A légitársaság a mai napon arról tájékoztatott, hogy november 3. helyett november 12-től, szerdától vált teljesen digitális beszállókártyára, hogy biztosítsa a zökkenőmentes átállást az őszi szünet után.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy november 12-től az utasok már nem nyomtathatnak papír beszállókártyát, hanem a „myRyanair” applikációban generált digitális kártyát kell használniuk.
A légitársaság kommunikációja szerint az új rendszer egyszerűsíti az utazást, ráadásul évente mintegy 300 tonna papírt spórolnak meg ezzel a húzással. Michael O’Leary, a Ryanair vezetője elmondta, hogy jelenleg az utasok 85–90 százaéléka már okostelefonnal érkezik, és a cél, hogy minden utas használja ezt a technológiát. Erről itt írtunk >>>
Olcsóbb jegyek, bővülő kínálat: nyerhetnek a magyarok a fapadosok háborúján
Pozsony lesz a népszerű diszkont légitársaságok új versenyterepe ősztől: a Wizz Air után a Ryanair is bejelentette, hogy október végén több járatot indít a szlovák fővárosból, miközben Bécs hátrébb léphet. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint a magyar utazóknak előnyös lesz a környékbeli piaci turbulencia, ezért megéri kivárni, mert árcsökkenés és bővebb kínálat jöhet az őszi-téli szezonban.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja