A Gazprom orosz gázipari cég adózott nyeresége 296,241 milliárd rubelt (2,84 milliárd dollár) tett ki az idei első fél évben, ami hatalmas esés az egy évvel korábbi 2514 milliárd rubelhez (24,04 milliárd dollár) képest, és elmarad a szakértők által várt 363 milliárd rubeltől is.
A Gazprom közlése szerint a cégnek 18,6 milliárd rubel (197 millió dollár) vesztesége volt a második negyedévben,
miután a tavalyi második negyedévet még 1030 milliárd rubel nyereséggel zárta.
Famil Szadigov, a Gazprom egyik vezérigazgató-helyettese az idei első félévi eredmény csökkenését a gyenge rubelnek tulajdonította. Azt mondta továbbá, hogy
az Európába irányuló export visszaesését részben ellensúlyozta a kínai szállítások növekedése,
ami a szerződéses kötelezettségek alapján tovább fog nőni.
A Gazprom, az orosz gazdaság egyik pillére, a költségvetés egyik kiemelten fontos finanszírozója. A cég nyeresége már tavaly is esett, több mint 41 százalékkal, 1226 milliárd rubelre.
A rubel gyengülése eltörpül az oroszok súlyosabb gondjai mellett
A rubel a háború kezdete óta másodszor gyengül, immár nem hirtelen, hanem masszívan, tartósan. Az orosz lakosság reakciója is más: azt mondják, ezer más gondjuk is lett a háború másfél éve alatt. Bővebben–––>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok