Ma már teljesen megszokott, hogy vezeték nélküli fülhallgatókat viselünk, amelyekkel a hívásainkat intézzük, illetve zenét, vagy épp podcastot hallgatunk. Sőt, vannak, akik szinte egész nap a fülükben az eszközzel jönnek-mennek.
A Nova H1 nevű müncheni startup cég itt látta meg a piaci rést, és fejlesztett egy innovatív eszközt, amely valóban ezerszer jobban tűnik csinos divatékszernek, mint praktikus technológiai kelléknek.
Kapcsolódó
A Nova H1 ennek megfelelően kissé másként is működik, mint például a Sony vagy az Apple hasonló, népszerű termékei: a gyöngy mögötti hangszóró nyílásai a fül felé irányítják a hangot. Így nem is biztosítanak olyan „hangsűrűséget”, mint a már említett népszerű fülhallgatók, illetve a környezetből jövő hangokat sem blokkolják teljes mértékben.
Ugyanakkor ha társas környezetben, többek között egy munkahelyen teszi föl valaki a Nova H1-et, azonnal hallani fogja, ha megszólítják. Az akkumulátor egyszeri töltöttsége akár 14 óra is lehet, összefüggően pedig három és fél órán keresztül lehet aktívan használni zenehallgatásra, beszélgetésre.
A Nova H1 Audio fülbevalók egyébként valódi gyöngyökből és nemesfémekből készülnek. Egyelőre kétféle verzióban, arany és ezüst színben kaphatók:
- az arany típus 695 euró (közel 275 ezer forint);
- az ezüst pedig 595 euró (körülbelül 235 ezer forint).
A Nova H1 egyelőre csak Európában kapható, ám a cég ígérete szerint hamarosan az öreg kontinensen túl is terjeszkednek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd