A Foodora a minap arról tájékoztatta a felhasználóit, hogy frissítette az Általános Szerződési Feltételeit, ami két, a fogyasztók számára igen kedvező változást jelent:
- mostantól fokozatosan bevezetik a minimális rendelési érték alatti rendelés lehetőségét;
- a rendszerhasználati díj mértéke pedig a rendelés összegének függvényében változik;
- az alacsony értékű rendelés összegét pedig a termékek kosárba helyezéskor láthatják a vásárlók.
A Foodorát birtokló Delivery Hero Hungary Kft.-vel szemben 2023 decemberében indított vizsgálatot a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
A vállalkozás 2023 őszén két hónapon át tartó kuponakciót hirdetett, azonban a kuponok felhasználására csak akkor voltak a fogyasztók jogosultak, ha a rendelésük értéke meghaladta a 6 ezer forintot.
Erről azonban a GVH szerint a cég nem tájékoztatott megfelelően. Emellett a versenyhivatal azt is kifogásolta, hogy a rendszerhasználati díjról is időszerűtlen módon tájékoztatja a fogyasztókat.
Az ételkiszállító cégek szerint a futároknak nem kell tudniuk magyarul
Az utóbbi időben azt tapasztaltuk, hogy egyre több a külföldi ételfutár, akik sok esetben nem beszélnek magyarul. Megkérdeztük a piacon legaktívabb cégeket, a Foodorát és a Woltot, valamint a csomagszállítási piac egyik legnagyobb szereplőjét, a GLS-t, mi az oka a külföldi vendégmunkások egyre gyakoribb alkalmazásának.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Indul a választás első menete, csak a postaládát kell figyelni