Hétfőtől (május 5.) hozzávetőleg 100 járatot töröl a finn nemzeti légitársaság: a Finnair. A Finn Légitársaságok Szövetsége (IAU) által hirdetett sztrájk várhatóan négy órán keresztül tart majd.
Összesen több mint 300 – a Finnair földi kiszolgálásáért, valamint személy- és rakományszállításáért felelős – alkalmazott vesz részt a tiltakozásban.
A légitársaság tájékoztatása szerint a törölt járatok utasai azonnal értesültek a fejleményekről és az ügyfelek lemondhatták a pénz visszaigénylésével lemondhatták az utazást, illetve a kieső gépek helyett alternatív járatokat is felajánlottak nekik.
Nem most kezdődött a tiltakozás
A mostani pénteken (május 2.) is sztrájkra hívta a Helsinki Vantaa repülőtér munkatársait a finn légiközlekedésben dolgozók érdekeit védő szervezet, ami miatt nagyjából 140 járatát volt kénytelen törölni az ország legnagyobb légi szállító vállalata – írja a HS.fi
Az IAU január eleje óta tárgyal a Palta munkáltatói szervezettel a légiközlekedési szolgáltatásokra vonatkozó kollektív szerződés megújításáról, ám eddig nem sikerült megállapodniuk. Az elmúlt hónapokban nemcsak a repülőtér, hanem a Finnair pilótái is tiltakoztak a kedvezőbb munkafeltételekért: a Palta közlése szerint már több mint 1500 járatot töröltek a sztájkba lépő pilóták miatt.
Amerika elszigetelődik? A légiközlekedésben is lecsapódik Trump új vámpolitikája
A transzatlanti piacokon számos más gazdasági terület mellett a turizmusra és a nemzetközi légiközlekedésre is bénítólag hathat a Donald Trump által frissen bejelentett, új amerikai vámpolitika. A költségek növekedése bizonyosan megjelenik majd a repülőjegyárakban is – mondta az Economxnak az iparági szakértő. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban