Lóga Máté gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkára azt nyilatkozta az Indexnek, hogy az állam 87,5 milliárd forint értékesíti a bankban szerzett tulajdonrészét, ami a hét évvel ezelőtti vételár hétszerese.
Az államtitkár megjegyezte, hogy az ebből keletkező bevételből a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér visszavásárlását finanszírozza.
A lap megkeresésére Lóga Máté megjegyezte: szó sincs arról, hogy megromlott volna az állam kapcsolata a Bankszövetséggel és az Erste Bankkal, sőt, az államtitkár állításai szerint partneri viszony alakult ki, melyet „sem a GFM, sem pedig a kormány nem akar felrúgni”. Az állam 2016-ban vásárolt tulajdonrészt az Erste Bankban.
Ez a legutóbbi megállapodásban is meglátszik, mivel a Bankszövetség tagjai vállalták, hogy önkéntes kamatplafont vezetnek be – jegyezte meg az államtitkár. Hozzátette, a tulajdonszerzéskor kötött stratégiai megállapodásban foglalt célkitűzések mindkét fél részéről maradéktalanul teljesültek.
Szeptember első felében derült ki, hogy a Budapest Airport hivatalos tárgyalásokba kezdett a magyar állammal, az első információk szerint pedig 4 milliárd euróért hajlandók is odaadni.
Így tenné gyorsabbá és biztonságosabbá a bankolást a Bankszövetség
Az ügyfeleknek a teljes szabadsággal ellentétben bizonyos korlátokhoz hozzá kell majd szokniuk ahhoz, hogy a felgyorsult, digitális térben biztonságban tudják pénzügyeiket, használni tudják az elektronikus fizetési megoldásokat. A nagyobb ügyfélbiztonság mellett a szabályozói oldalnak is elő kell segítenie a digitalizáció előretörését. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot