A múlt héten derült ki, hogy lépett a kormány vételi ajánlatot tett a Budapest Airport visszavásárlására. A repülőtér többségi tulajdonosa, az AviAlliance a Reutersnek később megerősítette, hogy hivatalos tárgyalásba kezdenek.
Korábban arról szóltak a hírek, hogy a kormány 4 milliárd eurót ajánlott a repülőtérért, később egy megemelt, 4,4 milliárdos árról is hallani lehetett.
A Portfolio korábbi számításai szerint 4,5-4,6 milliárd lehet az ár, viszont a lap friss szemléje szerint a Bloomberg most azt írja, hogy a Budapest Airport felvásárlása 4 milliárd eurós (közel 1540 milliárd forintos) tranzakció lehet.
Az állam 51 százalékos tulajdonrészt szerezne
A magyar állam egy állami irányítású befektetési társaságon keresztül 51 százalékos tulajdonrészt szerezhet, a maradék 49 százalékot egy reptérüzemeltető cég birtokolná.
A Hvg szerint már amúgy is ingatag lábakon álló költségvetés helyzetét végleg megpecsételheti az üzlet. Az első félév alapján ugyanis nemhogy 1,5 százalékos éves gazdasági növekedés nem lesz, de esélyes, hogy semekkora sem, miután a második negyedévben folytatódott a technikai recesszió, és a gazdaság nemhogy az egy évvel korábbi, de az előző negyedévhez képest is zsugorodott – ám a büdzsét a kormány 1,5 százalékkal tervezte.
A felvásárlás finanszírozása tovább növeli a deficitet, minden bizonnyal ezzel volt összefüggésben az Államadósság Kezelő Központ hétfői bejelentése: az eredeti 3409 milliárd forintról 4113 milliárd forintra emelte a központi költségvetés finanszírozási igényét a kormány.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró