Miközben a magyar infláció decemberben maradt a novemberi - másfél évtizedes csúcsot jelentő - 7,4 százalékos szinten, Németországban három évtizedes rekord született.
A német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdán közölt végleges számaira hivatkozva az MTI azt írja: csaknem harminc éve a legmagasabb infláció alakult ki decemberben Németországban.
Az 5,3 százalékos éves infláció ugyanis 1992 júniusa óta a legmagasabb szintet jelenti. A fogyasztói árindex 2021 júliusa óta lényegesen felülmúlja az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalék körüli célját. A magas németországi infláció magyarázható az ellátási láncokban kialakult fennakadásokhoz köthető áremelkedéssel, ehhez társul a koronavírus okozta válságból való kilábalásból adódó jelentős fogyasztói kereslet. Komoly inflációnövelő hatása volt az energiárak jelentős emelkedésének is. Decemberben 18,3 százalékkal haladták meg az energiaárak az egy évvel korábbit.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező