Egy ember meghalt, 49-en pedig megbetegedtek egy McDonald's szendvicstől, amely E. coli baktériummal fertőződött – közölte az Egyesült Államok Járványügyi Központja. Tíz embert kórházba kellett vinni – írta meg a Reuters. Az érintett törzs, az E. coli O157:H7 súlyos betegségeket okozhat, 1993-ban egy hasonló járvány forrása volt, amelyben négy gyermek meghalt, ők is hamburgert ettek.
A világ legnagyobb gyorséttermi láncának részvényei pillanatok alatt mintegy 6 százalékot estek.
A fertőzésre úgy derült fény, hogy a betegek vizsgálata során mindenki arról számolt be, hogy a McDonald's-ban evett még a rosszulléte előtt, és a legtöbben egy Quarter Pounder hamburgert fogyasztottak el.
A betegséghez kapcsolódó konkrét összetevőt nem azonosították, de a kutatók a friss, felszeletelt hagymára és a friss marhahúspogácsára gyanakszanak. Ezt maga a cég is megerősítette, de hozzátette, hogy ezeket az összetevőket azonnal eltávolították az érintett államok üzleteiből.
A legtöbb megbetegedést Coloradóban és Nebraskában jelentették, de volt, aki Nebraskában, Utahban és Wyomingban járt pórul, de Kansas, Missouri, Oregon, Iowa, Wisconsin és Montana egy-egy éttermében is fogyasztottak fertőzött hamburger-szendvicset.
Az E. coli tünetei közé tartozik a gyomorgörcs, a hasmenés és a hányás. A legtöbb fertőzésben szenvedő ember három-négy nappal azután kezd rosszul lenni, hogy evett vagy ivott valamit, amely baktériumot tartalmazott. A tünetek azonban jelentkezhetnek azonnal vagy 10 nappal később is.
Legolvasottabb
Bejelentette a köztársasági elnök, márciusban tartják a parlamenti választásokat
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek