Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a hivatalában fogadta Sanjeev Gupta-t a Liberty Steel Group ügyvezető elnökét és a cég vezetőségét – közölte a tárca. A találkozón a felek áttekintették a Dunaferr működtetésének helyzetét, továbbá megállapították, hogy a cég stabil működése és fejlesztése, valamint a munkahelyek megvédése érdekében
tovább folytatódik a megkezdett munkafolyamat és a szoros együttműködés.
A megbeszélésen a Liberty hangsúlyozta, hogy elkötelezettek a zöld acélra történő mielőbbi átállás mellett, ez jelenti az ágazat jövőjét.
A kormány szerint a Dunaferr eladása mérföldkő, 30 éve nem volt ilyenre példa
Kiemelkedő siker a Dunaferr eladása, mert az elmúlt 30 évben nem nagyon van példa arra, hogy felszámolás alatt álló termelő cég megmenekült volna – mondta Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium iparpolitikáért felelős államtitkára. Bővebben>>>A közleményben kitérnek arra is, hogy
a kormány szerint a Dunaferr a korábbi külföldi menedzsment felelőtlensége, és a szankciók miatt vált fizetésképtelenné.
Azt is hangsúlyozzák, hogy a Vasmű megmentésében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium aktív szerepet vállalt. Emlékeztetnek: a nyílt és transzparens felszámolási eljárás keretében végül a Liberty Steel adott be érvényes és nyertes pályázatot, így a Dunaferr értékesítése sikerrel zárult.
Nagy Márton megítélése szerint az értékesítés fontos mérföldkő, azonban a munka neheze csak most kezdődik. A Kormány az ígéretek szerint mindent megtesz, a Dunaferr helyzetének hosszú távú rendezése érdekében.
Kérője akadt a Dunaferrnek: közel 21 milliárdos ajánlattal megvan a befutó
A Liberty Steel mellett a Vulcan Steel volt még versenyben a Dunai Vasműért, amelyre eredetileg június eleji határidővel kellett volna vételi ajánlatot tenni. A Dunaferre kiírt pályázat eredményhirdetését többször is meghosszabbították. Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak