Hiába küzdött évek óta a vállalat annak autóipari részlegének válságával szemben, most mintegy 5500 munkahelyet akar megszüntetni, ennek nagy részét Németországban. A létszámcsökkentés főként azokat érinti, akik az adminisztratív területen dolgoznak.
A gyártás és a fejlesztés, valamint az abroncsgyártás területeit nem érinti a leépítés – írja a német Manager Magazin-ra hivatkozva a Spiegel.
A vállalat hétfői bejelentése alapján az elbocsátásokkal évi mintegy 400 millió eurót takarít meg.
A Continental több mint 100 ezer embert foglalkoztat az autóiparban, köztük az érintett területen jelenleg mintegy 25 ezren dolgoznak.
Cégvezetők az AI-ról: nem lehet kibújni alóla
A mesterséges intelligencia alkalmazása nélkülözhetetlen a vállalkozások többségénél. Néhány év múlva már az lesz furcsa, ha egy vállalkozás nem használja az AI-t a szervezeti rendszerében. A Budapest Corvinus Egyetemen tartott kerekasztal-beszélgetésén a szakértők elmondták: „El kell fogadni, hogy mennyi mindent nem tudunk, és alkalmazni kell a generatív AI-t legalább a vezetői döntések előkészítésében és támogatásában”.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező