A cég keddi közlése szerint visszavonta a közel 33 ezer amerikai gyári dolgozójának tett bérajánlatát, azzal az indoklással, hogy a szakszervezet kétnapos tárgyalásokat követően sem vette komolyan a javaslatot.
A Reuters információi szerint totális patthelyzet alakult ki, a Boeing Commercial Airplanes vezetője szerint pedig további tárgyalásoknak nincs értelme ezen a ponton.
Az kialakult tovább súlyosbítja az egyébként is kritikus helyzetet a Boeingnél, mivel a vállalat úgy égeti a pénzt, hogy közben talpra álljon a repülőgépeinél tömegesen észlelt műszaki hibák okozta helyzetéből.
A gyártó január óta tartó válságának enyhítése érdekében leváltotta Dave Calhoun vezérigazgató, akinek a helyére idén augusztusban Kelly Ortberg került. Az új vezető azzal a reménnyel látott neki a munkának, hogy munkaügyi megállapodást sikerül kötnie a dolgozókkal és javítja a vállalat presztízsét az ügyfelek és a szabályozó hatóságok körében. Eddig azonban egyik vállalást sem sikerült teljesíteni.
Boeing: megduplázódhat a világ légiflottája
Kiadta a következő húsz évre szóló előrejelzését az amerikai repülőgépgyártó. Az európai Airbushoz hasonlóan a kereslet megkétszereződésére számítanak. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott