Boeing megerősítette, hogy leszállított egy 787 Dreamlinert a német Lufthansa légitársaságnak – számolt be róla a Reuters.

A Lufthansa gépe először szerda délután szállt fel Seattle-ből Frankfurtba.

Ez volt az első azóta, hogy február végén leállították a szállítást, mert alkatrésszel kapcsolatos problémát észleltek – a repülőgép első nyomástartó válaszfalával volt gond.

Az Amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal azóta közölte, hogy engedélyezi, hogy a Boeing folytassa a 787-esek szállítását.

Ezek nem kis repülőgépek

A Boeing 787 Dreamliner egyébként a Boeing hosszútávú, közepes méretű, széles törzsű és két hajtóműves utasszállító repülőgépe.

  • Kizárólag az USA-ban gyártják.
  • Ára 240 és 350 millió dollár között mozog
  • Az első gép 2009-ben szállt fel először.

 

Az elmúlt négy hónapban 200 megrendelést kaptak

A Reuters információi szerint a vállalat hamarosan újabb gépeket szállíthat az American Airlinesnak.

A Boeing bejelentette, hogy 78 Dreamlinert ad el két szaúdi légitársaságnak, amely egyébként a vállalat ötödik legnagyobb értékű megrendelése.

Elemzők szerint a vállalatnak a jelenlegi alacsony gyártási ütemről fel kell emelnie havi tíz megrendelésre 2026 végéig.

A Boeing vezérigazgatója a Reutersnek azt mondta, hogy a 787-es iránti kereslet még sosem volt ekkora.

„Bízom abban, hogy a vállalat képes lesz teljesíteni a gyártási célokat” – tette hozzá Dave Calhoun.