Több ezer dolgozó lépett sztrájkba hétfőn a Boeing amerikai repülőgépgyártó három hadiipari üzemében, mert szakszervezetüknek nem sikerült megállapodnia a munkaadóval az új foglalkoztatási keretszerződésről – írja az MTI.
A munkabeszüntetésben a gép- és repülőgépipari munkavállalókat tömörítő egyik nagy szakszervezet, az International Association of Machinists and Aerospace Workers (Gépészek és Repüléstechnikai Dolgozók Nemzetközi Szövetsége) 3200 tagja vesz részt a nagyvállalat három közép-nyugati gyárában Missouri és Illinois államban. A szakszervezet 600 ezer munkást tömörít elsősorban az Egyesült Államokban és Kanadában.
Az érdekképviselet közleménye szerint a sztrájkról azután született döntés, hogy a helyi tagság elutasította a munkaadó által ajánlott új, négyéves foglalkoztatási keretszerződést.
A Boeing négy évre elosztva 20 százalékos béremelést, plusz további juttatásokat ajánlott 5 ezer dollár értékben.
Sam Cicinelli, a szakszervezet általános elnökhelyettese úgy nyilatkozott, hogy az érintett üzemekben dolgozók olyan repülőgépeket és egyéb védelmi rendszereket gyártanak, amelyek fenntartják az Egyesült Államok biztonságát, ezért megérdemelnek egy olyan szerződést, amely biztonságot ad családjaiknak és elismeri szaktudásukat.
Dan Gillian, a Boeing Air Dominance alelnöke, egyben a St. Louis-i gyár vezetője csalódottságát fejezte ki a szakszervezet döntése miatt, és úgy nyilatkozott, hogy a munkaadó ajánlata összességében 40 százalékos bérnövekedés előtt nyitotta volna meg az utat, mert a korábbi javaslatot kiegészítették egy, a túlórát korlátozó korábbi szabály eltörlésével. A cégvezető ugyanakkor hozzátette: felkészültek a sztrájkra és képesek kiszolgálni az ügyfeleket a munkabeszüntetésben részt nem vevő dolgozók segítségével.
A Boeing védelmi-, űr- és biztonsági ipari (Boeing Defense, Space & Security) üzletága a teljes vállalatcsoport összes bevételének harmadát adja.
Légiutas-kísérők perelték be a Boeing céget
2024 január elején csaknem 5 ezer méter magasságban szakadt ki a vészkijáratként szolgáló panel az Alaska Airlines Boeing 737 MAX 9-ese Portlandből Kaliforniába tartó járatán. A balesetben senki sem sérült meg, de a légiutas-kísérők nem hagyják annyiban, mert az utasok életét nekik kellett megóvniuk. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg