Az Apple egy szabadalmi vita miatt leállítja az okosórák legújabb verzióinak értékesítését az Egyesült Államokban. Az Apple Watch Series 9 és Ultra 2 eladása december 21-én leáll a vállalat online áruházában, karácsony estétől pedig a fizikai kiskereskedelmi helyszíneken – áll a a cég hétfői közleményében.

A Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (ITC) októberben úgy döntött, hogy az Apple megsérti a Masimo nevű cég szabadalmait, és le kell állítania a jogsértő készülékek értékesítését. A szabadalmak arra vonatkoznak, hogy az órák hogyan számítják ki a személy véroxigén telítettségét. Ennek a végzésnek az elnöki felülvizsgálata jelenleg folyamatban van.

Bár a felülvizsgálati időszak csak december 25-én ér véget, az Apple már most megelőző lépéseket tesz annak érdekében, hogy amennyiben a döntés érvényben marad, megfeleljen a követelményeknek

– közölte a vállalat.

Az egészségügyi funkciók egyre fontosabb értékesítési pontokká váltak az Apple Watch számára, így a vállalat versenybe került az orvosi eszközök gyártóival. A kaliforniai Irvine központú Masimo egy sor egészségmegőrző technológiát értékesít.

A Masimo közleményében azt mondta, hogy a tiltás „azt mutatja, hogy még a világ legerősebb vállalatának is be kell tartania a törvényt”.

Az ITC megállapította, hogy az Apple ellopta a Masimo szabadalmaztatott pulzoximetriás technológiáját, amely a vér oxigénszintjét méri

– közölte a vállalat. „Az ITC alapos jogi eljárást folytatott, és az ügyben hozott szakértői ítéletét tiszteletben kell tartani, megvédve a szellemi tulajdonjogokat és fenntartva a közbizalmat az Egyesült Államok szabadalmi rendszerébe.”

A Series 9 és az Ultra 2 modellek adják az Apple óraeladásainak túlnyomó többségét. A vállalat nem árulja el, hogy mennyi bevételt hoz a termékcsalád, de ez a "Hordozható eszközök, otthon és kiegészítők" üzletágához tartozik, amely évente több mint 40 milliárd dollárt termel. Elemzői becslések szerint csak az Apple Watch körülbelül 17 milliárd dollárt keresett a szeptemberben véget ért 2023-as pénzügyi évben.

Az értékesítés leállítása néhány régebbi Apple Watch modellt is érint, köztük a Series 8-at, amelyet az Apple továbbra is felújított állapotban árul a weboldalán. A vér oxigén funkciót először az Apple Watch Series 6-os modellben vezették be.

A hír hétfőn 1,6 százalékos esést okozott az Apple részvényeinek New Yorkban. A részvény a múlt héten rekordmagasságot ért el. A Masimo részvényei ugyanakkor 5,7 százalékot erősödtek.

A készülékeket csütörtökön New York-i idő szerint 15 órakor távolítják el az Apple online áruházából. Az Apple közölte, hogy az ügyfeleknek már eladott órákra nem lesz hatással. Az SE modell, amelyből hiányzik a vér oxigén funkció, szintén forgalomban marad.

A vállalat közölte, hogy december 25-én, a felülvizsgálati időszak lezárultával további információkkal szolgál.

A Biden-kormányzat egyik tisztviselője elmondta, hogy a felülvizsgálattal Katherine Tai amerikai kereskedelmi képviselőt bízták meg. A tisztviselő elmondta, hogy ő gondosan mérlegeli a vita minden tényezőjét. A határidő karácsony napja, mivel ezek a felülvizsgálatok 60 napig tartanak, a rendeletet pedig október 26-án adták ki – számolt be róla a Bloomberg.

Az Apple szóvivője szerint az ITC döntése téves, és vissza kell vonni. A vállalat azt tervezi, hogy fellebbez a döntés ellen.

Távozik két vezető 

Közben az Apple Watch fejlesztését felügyelő két vezető távozik a cégtől. Steve Hotelling, a Masimo per egyik koronatanúja nyugdíjba vonul, míg Tang Tan, az Apple Watch terméktervezésért felelős vezetője februárban tervezi távozását.

Az, hogy az Apple kénytelen leállítani egy alapvető termék értékesítését az Egyesült Államokban, példa nélküli, különösen a vállalat legfontosabb negyedévében. A múltban az Apple-nek szabadalmi problémák miatt kellett leállítania a régebbi iPhone-ok értékesítését például Németországban.

Az Egyesült Államokban az ITC már korábban is hozott döntést az Apple más vitáiban, többek között a Samsung Electronics ellen az iPhone és az iPad kapcsán. Abban az esetben Barack Obama elnök lépett közbe, hogy megsemmisítse a tilalmat. A Masimo esetében az egyik jelentős különbség az, hogy amerikai vállalatról van szó.

A Samsung ellen bevédték

Mivel az ügy hardverszabadalmakkal kapcsolatos, az Apple valószínűleg nem tudja gyorsan megoldani a vitát egy szoftverfrissítéssel – ezt a taktikát már korábban is alkalmazta. Ha az Apple nem nyer fellebbezéssel vagy elnöki beavatkozással, nem világos, hogy mennyi időbe telne a vállalatnak, hogy áttervezze a készülékeket úgy, hogy azok ne sértsék a Masimo szabadalmait.

Az Apple korábban azt mondta, hogy az első negyedévi bevételei az egy évvel korábbi időszaknak megfelelőek lesznek. Ez azt sugallja, hogy az Apple Watch zavarai jelenthetik a különbséget aközött, hogy a bevétel egy év óta először nő vagy ismét csökken. A vállalat eladásai már négy egymást követő negyedévben csökkentek. Ez a leghosszabb ilyen sorozat az elmúlt két évtizedben.

Az Apple az elmúlt napokban felkészítette kiskereskedelmi üzleteit a zavarra, új táblákat küldött a boltoknak, amelyek az órákat reklámozzák anélkül, hogy konkrét fotókat mutatnának a Series 9 és az Ultra 2 modellekről.

Beadja az Apple a derekát: mások tárcájával is fizethetünk

Miután az uniós szabályozók igen keményen meg akarják bírságolni a kaliforniaiakat, a cég komoly engedményeket tenne. Bővebben --->