Újabb mérföldkőhöz ért az Apple, a 2007-es piaci debütálás óta 3 000 000 000 darab iPhone-t szállított le az amerikai vállalat.
Jól szemlélteti a telefonok népszerűségét, vele együtt a piac növekedésének ütemét, hogy az egymilliárdos mérföldkő eléréséhez kilenc évre volt szüksége a cupertinói cégnek, a kétmilliárdos határhoz viszont már csak öt év kellett, további egymilliárd készülék eladásához pedig mindössze négy év szükségeltetett – írja a The Verge.
Azonban sokan szkeptikusak abban a tekintetben, hogy a jövőben folytatódhat-e az okostelefon sikerszériája. Maga Eddy Cue, az Apple szolgáltatásokért felelős alelnöke ismerte el egy tavaszi bírósági meghallgatás során, hogy egy évtized múlva könnyen lehet, hogy már nem lesz szüksége senkinek hagyományos okostelefonokra, így köztük az iPhone-okra.
Iszonyú számokat hozott az Apple, így élték túl a vámháborút
A várakozásokat felülmúlva, éves szinten 10 százalékot megközelítő növekedéssel, 94,04 milliárd dolláros árbevétellel zárta a júniusban véget ért három hónapot a cupertinoi cég. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val