Nolan Church 13 évvel ezelőtt kezdte meg toborzói tevékenységét a Google-nél, mielőtt megalapította volna Continuum nevű saját vállalkozását. Elmondása szerint a legtöbbször azért vontak vissza egy állásajánlatot, mert nem megfelelő a jelölt tárgyalási stílusa, nem illik a munkáltatói vállalati kultúrához.
A Business Insider-nek készült cikkében a szakértő azt írja, hogy a menedzsment az interjúk során nagy figyelmet fordít az alanyok tapasztalatára és képességeire, ugyanakkor figyelik a szakmai etikettet is.
Egy esetben a jelentkező például elsőre nem mutatott semmiféle kifogásolható viselkedési vagy megnyilvánulási formát, azonban amikor visszahívták, hogy válaszoljon néhány további kérdésre, az illető udvariatlan volt a recepciós személyzettel, és a felvételiztető munkatársakkal is, így végül nem kapta meg az állást.
Egy másik esetben azért vonták vissza az állásajánlatot, mert a jelölt túl lassan reagált az állásajánlat elfogadására, a bértárgyalásokat követően pedig további négy napba telt, mire a bérajánlatot is elfogadta. A hosszú válaszadási idő elgondolkodtatta a HR-t, hogy vajon így fog-e a kollégáival is kommunikálni, ezt a kockázatot azonban nem vállalták.
Egy harmadik esetben pedig egy junior szintű jelölt az ajánlott bér kétszeresét igényelte a munkáért, a nevetséges összeget pedig semmivel sem tudta alátámasztani, így elbukta az állást.
A szakember ezért azt javasolja, hogy mutassunk tiszteletet mindenki iránt a felvételi eljárás után is; válaszoljunk minél gyorsabban, ha nálunk van a labda vagy indokoljuk meg, ha több időre van szükségünk egy ajánlattétel elfogadásához. Végül pedig azt is javasolja, legyünk realisták a béreket és a kvalitásainkat illetően.
Három dolog, amit soha ne tegyünk a munkahelyen
Mit kell tennünk azért, hogy a munkahelyen is alapvetően jól érezhessük magunkat, és melyek azok az alaphibák, amelyeket mindenképpen tanácsos elkerülni?Ide kattintva megtudhatja--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott