A német Lebensmittel Zeitung lap értesülései szerint a kínai debütálást az Aldi-Dél hajthatja végre, cserében a következő ország, ahol legközelebb terjeszkednek, az Aldi-Észak fenségterülete lesz - olvasható a portálon.
A két vállalatcsoport, a Magyarországon is jelenlévő Aldi-Dél és az Aldi-Észak szinte minden tekintetben, jogilag, pénzügyileg és szervezetileg is független egymástól, kapcsolatuk pedig a baráti együttműködéstől függ.
Az Aldi-Dél máris felállított egy csapatot a kínai terjeszkedés lebonyolításához. A boltok várhatóan a sanghaji régióban lesznek, ahol új elosztó központokat is létesítenek annak érdekében, hogy a későbbiekben el tudják látni a helyi boltokat. Az Aldi-Dél ugyan már egy éve megnyitotta első online webshopját Kínában a Tmall felületén, ahol korlátozott számban állnak a vásárlók rendelkezésére a sajátmárkás termékeik, a vezetőség a további boltok megnyitása mellett döntött. A diszkont ausztrál szállítókon keresztül kínálja többek között a különféle borokat, édességeket, reggeliző termékeket és az egyre népszerűbb organikus élelmiszereket.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót