Mikroszkopikus szennyeződések okoztak repedéseket a GTF-hajtóművekben, melyek az Airbus A320neo családba tartozó repülőgépeken is megtalálhatók. A hajtőműveket 2015 és 2021 között gyártották, de a probléma miatt cserélni kell őket, ami a légitársaságok járatszervezéseit is érinti, a Wizz Air esetében ez több ezer járatot jelenthet idén október és jövő év márciusa között.

Pető György légügyi szakértő azt nyilatkozta az InfoRádiónak, hogy ha a gyártó szerint ez egy nagyon súlyos probléma lenne, akkor azonnal kivonták volna az ilyen hajtóművekkel felszerelt repülőgépeket a forgalomból. Azonban ebben az esetben „nyilvánvalóan egy komponensről van szó,” ami a gyár szerint nem biztosítaná a biztonságos működést hosszútávon, ezért döntöttek a hajtóművek visszahívása mellett – tette hozzá. Az átvizsgálások akár 2026-ig is eltarthatnak.

A Wizz Air az ügyben azt a közleményt adta ki, hogy a légitársaság flottájának több mint felét az új generációs Airbus A320neo családhoz tartozó GTF-hajtóművel rendelkező gépek teszik ki. Emiatt várhatóan tíz százalékkal fog csökkenni a légitársaság kapacitása a következő és az azutáni negyedévben. A hajtóműveket ugyanis ennyi ideig ellenőrzik és cserélik.

Pető György szerint mivel a repülőgépek garanciálisak, ezért a hibát kizárólag a gyártó javíthatja ki. Hozzátette, a légitársaság várhatóan anyagilag megszorítja a gyártót és komoly kompenzációt vár majd el a történtekre való tekintettel.

Giga-rendelést adott le a Wizz Air

A Wizz Air fapados légitársaság további 75 darab A321neo családba tartozó repülőgép megrendelésére kötött szerződést.
Bővebben--->