Az orosz koronavírus-oltás tömeges gyártásának elindítása csúszhat, mivel hiányosak az ehhez szükséges gyártórendszerek - idézte Vlagyimir Putyin államfő beismerését a Moscow Times. Már csak az a kérdés, hogyan garantáljuk a vakcina tömeges előállítását, mivel a szükséges hardverrel kapcsolatban gondok merültek fel - mondta az elnök egy befektetői fórumon.
Emellett a tesztelés jelenleg folyó utolsó szakasza is elakadt, az ebben részt vevő 25 klinikából nyolcban felfüggesztették az önkéntesek oltását, mivel felhasználták a Szputnyik V névre keresztelt vakcinából rendelkezésre álló készleteiket. Ezt a tesztelésben részt vevő egyik szervezet, a Crocus Medical egyik neve elhallgatását kérő munkatársa árulta el a Reutersnek, hozzátéve, hogy tudtukkal november közepén folytathatják a tesztelést.
Az informátor szerint az óriási kereslet magyarázza a gondot. A Szputnyik V kétdózisú oltás, azaz a pácienseknek 21 napon belül két szúrást kell kapniuk. Éppen ezért az állami tulajdonú Gamaleya Epidemiológiai és Mikrobiológiai Kutatóintézet, amely az oltás fejlesztéséért felel, azt állítja, hogy csupán az első és a második oltás közti időkülönbségről van szó, azaz nincs csúszás.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat