Az utóbbi időben megjelent közvélemény-kutatások szinte kivétel nélkül a lengyel kormánypárt, a radikális jobboldali PiS támogatottságának csökkenését mutatják - írja a gazeta.pl. A Rzeczpospolita című lap megrendelésére az IBRIS közvélemény-kutató intézet készített felmérést, amely szerint a kormánypárt támogatottsága 7,5 százalékponttal csökkent a korábbihoz képest.
A TVN24 tévécsatornának a Millward Brown végezett kutatást, amely szerint a PiS csak a szavazatok 28 százalékára számíthatna, ha most vasárnap lennének a választások, ami 12 százalékponttal marad el a februárban mért adattól.
Kapcsolódó
A Kantar Public kutatása szerint, amelyet a fakt24.pl felkérésére készített, a PiS és koalíciós társai veszítenének, ha a hét végén szavaznának az emberek, feltéve, hogy mérsékelt jobboldali Polgári Platform (PO) és a Modern közös listát állítana. A megkérdezettek 32 százaléka adná rájuk a voksát. Ez öt százalékponttal magasabb a márciusi adatnál A PiS-t 29 százaléknyi szavazó támogatná, ami öt százalékponttal kevesebb, mint egy hónapja.
Mi változott,
A hangulatváltozásnak számos oka lehet, az egyik az, hogy a lengyelek féltik az állásukat. Bár márciusban csak 6,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta, ami az elmúlt 25 év legkedvezőbb adata, továbbra is sokan félnek munkájuk elvesztésétől. Éppen azok aggódnak a legjobban, akikre a legnagyobb szükség van.
Egy friss felmérés szerint kifejezetten fél munkája elvesztésétől a dolgozók hét százaléka, mérsékelten 21 százalékuk. Országos szinten a dolgozók 27 százaléka tart az elbocsátástól. A legnagyobb gondot a korlátozott földrajzi mobilitás jelenti, hiszen hiába van munkaerőhiány az ország egy részén, ha emiatt azok, akiket máshol rúgnak ki, nem tudnak elhelyezkedni.
A 10 legnagyobb lengyel régióban a dolgozók fele csak autóval tud eljutni munkahelyére. Sokan azok közül, akik félnek munkájuk elvesztésétől, azért aggódnak, mert már voltak munkanélküliek, akár hosszú időn át kerestek állást maguknak..
A fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson