A német DAX index mindössze 0,5 százalékkal csökkent a koalíciókötési kísérlet hét végi bukása után, majd ezt is korrigálta, mindössze 0,2 százalékos mínuszra, végül később emelkedésre váltott, és 13 ezer pont fölé erősödött - kezdte tőkepiaci körképét a Bloomberg. A mutatói idén eddig huszonötször döntötte meg korábbi záróértékét, úgyhogy volt miből leadnia. Az európai Stoxx Europe 600 Index alig változott hétfőn.
Ha a befektetőknek voltak kétségeik azzal kapcsolatban, hogy le kellene zárniuk üzleteiket karácsony előtt, most már van egy okuk erre - értékelte a helyzetet Guillermo Hernandez Sampere, az MPPM EK kereskedője. Ugyanakkor szerinte a politikai patthelyzet még nem elég indok a korrekcióra, amit a gazdaság lefékeződésé válthatna ki.
Kapcsolódó
Kivárnak
A piaci szereplők a következő napokban figyelni fogják a fejleményeket, ezért az üzletek száma alacsony lehet. A kereskedők és a befektetők kivárják, mire jutnak a politikusok. A szakértő szerint nem örülnének egy kisebbségi kormánynak, ami érv lehet a választások megismétlése mellett. Európának stabil német vezetésre lenne szüksége súlyos gondjai kezeléséhez.
Ezzel a véleménnyel lényegében egyetért a többi tőkepiaci szakértő is, akiket a Bloomberg megszólaltatott. Michael Hewson, a londoni CMC Markets vezető elemzője úgy látja, hogy ha a DAX a 12 870 pontos szint alá esne, akkor egészen 12 ezer pontig zuhanna. Ő is gyenge kereskedést hozó hetekre számít, miután a piaci szereplők olyasmire számítottak a német politikában, ami nem jött össze.
Markus Huber, szintén londoni szakértő úgy véli, hogy egy előrehozott választásból megerősödve kerülhetne ki Merkel, főként ha a német gazdaság folytatja azt az erőteljes növekedést, amely a szeptemberi szavazás után kezdődött. Ilyen tempóra évek óta nem volt példa. Mansoor Mohi-uddin szingapúri devizastratéga úgy véli, hogy a rendkívüli választások esetén az euró az 1,15-1,20 dollár/eurós árfolyam gyengébb vége felé mozdulhat.
Kifut a lehetőségeiből
Angela Merkel 12 éves kormányzás után kifutni látszik a lehetőségeiből - értékelték a helyzetet a Bloombergnek nyilatkozó politológusok. A kancellár képessége arra, hogy irányt szabjon Európának szintén meggyengült, a német társadalom és gazdaság ismeretlen vizek felé hajózik. A kisebbségi kormányzás ellenkezne Merkel ígéretével, miszerint stabil vezetést akar, ezért a jövő tavasszal előrehozott választásokat tarthatnak Németországban.
Eközben Európa nagy problémáinak megoldása a brexittól kezdve Görögország további menedzselésén át az Oroszország elleni szankciók meghosszabbításáig elakadhat. Ugyanez a helyez Emmanuel Macron francia államfő javaslataival az eurózóna erősítésével kapcsolatban.
Sodródás
Németország befelé fordul, mivel egyelőre nem találja a politikai átmenet útját az előző ciklusból az újba - véli Daniel Hamilton Washingtonban dolgozó politológus. Ezért folytatódni fog Európa sodródása, ráadásul Németország, amely az elmúlt években stabilizáló erőként lépett fel ezzel szemben, mostantól része lesz az instabilitásnak.
A hét végi kudarc Merkel legnagyobb botlása azóta, hogy 2005-ben először kancellárrá választották. A Bloomberg szerint ezzel ő is azok közé a politikusok közé került, akik az elmúlt évek populista előretörésének áldozataivá váltak, hiszen konzervatív pártszövetsége, a CDU/CSU azért veszítette el korábbi 40 százalék feletti többségét, mert megerősödött az euroszkeptikus, bevándorlóellenes Alternatíva Németországnak (AfD) párt.

Mi lenne, ha?
A legutolsó közvélemény-kutatások szerint az új választások nagyjából a szeptemberi eredmények megismétlődését hoznák. Ugyanakkor a választók gondolkodását átszabhatja az a bizonytalanság, amely az előző szavazás nyomán kialakult.
Angela Merkel hétfő esti tévényilatkozatában azt mondta: nem hisz a kisebbségi kormányzásban, nyitott a negykoalíció folytatására a szociáldemokratákkal, de a megfelelő kormánykoalíciós többség híján a legjobb lehetőségnek az előrehozott választásokat tartja.
Frank-Walter Steinmeier államfő egyelőre elzárkózott az előrehozott választásoktól. Ehelyett tárgyalásokat kezdeményezett azokkal a parlamenti pártokkal, amelyek programja összeegyeztethetőnek látszik, azaz bevonja a kormányalakítási próbálkozásba a szociáldemokratákat is.
Nem lehet leírni
Ne felejtsük - hívta fel a figyelmet a Bloomberg -, hogy Merkel, aki egy kelet-német fizikusból vált Németország vezetőjévé, egész karrierjét annak köszönheti, hogy újra és újra rácáfolt a várakozásokra. Az egyik ezek közül kormányának látványos szakítása volt a nukleáris energiával - és az atomenergiát támogató korábbi konzervatív politikával - a fukusimai nukleáris katasztrófa után.
Kétségtelen, hogy csökkent a hatalma, de túl korai lenne még kijelenteni, hogy véget ér a nevével fémjelzett korszak - foglalja össze véleményét Hamilton.
Sasszézó szociáldemokraták
A Szociáldemokrata Párt elnöksége, élén Martin Schulz elnökkel megerősítette, hogy nem óhajtják folytatni a nagykoalíciós kormányzást, ugyanakkor kitérő választ adtak arra, hogy támogatnának-e kívülről egy kisebbségi kormányt - jelentette az MTI. A Bloomberg idézi a Handelsblatt gazdasági lapot, amely úgy tudja: készek tolerálni egy ilyen kabinetet. Eközben a bevándorlófaló Alternatíva Németországnak (AfD) nem titkolja a koalíciós tárgyalások bukása felett érzett örömét. Szerintük a párt jelentős választási sikere szívta el a levegőt bármely a Merkel-féle kormányzás folytatásának lehetősége elől.A nyitókép forrása: Reuters
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép