A Federal Reserve (Fed) szeptemberi kamatdöntő ülésén nem változtatott a legfontosabb feltételeken. A nyíltpiaci bizottság (FOMC) 0,00-0,25 százalékos sávban hagyta az irányadó kamatot, összhangban az elemzői várakozásokkal.
A mostani kamatdöntés legizgalmasabb része nem is ez, hanem az esetleges bejelentés a Fed részéről, hogy miként képzeli a régóta napirenden lévő szigorítás kezdetét. A várakozás az, hogy már idén elkezdheti eszközvásárlási programja visszafogását, előrevetítve a pénzcsapok elzárását.
Jerome Powell Fed elnök utalt rá, hogy ez esedékes lehet. Mint arra az ING elemzése emlékeztet, néhány héttel ezelőtt ennek meg is lett volna a támogatása. A Fed döntéshozói közül akkor már többen a gazdaság támogatására indított eszközvásárlások visszafogása, fokozatos kivezetése mellett érveltek.
Azóta azonban Powell aggodalmát fejezet ki a vártnál gyengébben alakuló foglalkoztatási adatok miatt, ezt a legutóbbi statisztikák is megerősítik. Közben a magas átoltottság ellenére is egyre aggasztóbban alakulnak a Covid statisztikák az USA-ban.
Ez felülírja azt is, hogy továbbra is jócskán a Fed célja felett alakul az infláció, azzal együtt, hogy a gazdaság helyreállítása érdekében ezt tudatosan engedte egy bizonyos határig a döntéshozó bizottság.
Az ING jelenleg úgy számol, hogy novemberben indulhat meg egy meglehetősen gyors lefékezése a vásárlásoknak. Ezt követően 2022 második felében kezdődhet meg a kamatok emelése is.
Powell hamarosan sajtótájékoztatón ismerteti a kamatdöntés hátterét, várhatóan bármilyen utalás az eszközvásárlás visszafogására felpezsdíti rövidtávon a piaci kereskedést.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról