Három szakaszban tervezik ezt megvalósítani, és a tervek szerint 2035-re Ukrajna már professzionális, erőteljes flottával rendelkezik majd, amely képes "bármilyen ellenséget" elrettenteni.
A haderőfejlesztés első szakaszának eredményei - mint fogalmazott - már 2024-ig láthatóvá válnak, a második szakaszt pedig 2030-ig tervezik befejezni. Elsősorban kis tengeralattjárókat, korvetteket és katonai kishajókat terveznek építeni, s emellett megkezdik a haditengerészeti támaszpontok fejlesztését is. A teljes körű hajógyártáshoz szükséges infrastruktúrát is kiépítenek - tette hozzá.
Kapcsolódó
Elsőként haditengerészeti támaszpont épül az Azovi-tenger északi partján fekvő Bergyanszkban. Ehhez Ukrajna számít az Európai Unió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia támogatására. Zelenszkij hozzáfűzte, hogy utóbbi ország részéről Ukrajna már határozott támogatást kapott a projekthez. Ez fontos része lesz a "Krími platform" elnevezésű rendezvénysorozatot megnyitó csúcsértekezletnek, amelyet augusztus 23-án, Ukrajna függetlenné válásának harmincadik évfordulója alkalmából rendeznek meg Kijevben.
A Fekete- és az Azovi-tenger blokádjának megszüntetése hozzátartozik "az Oroszország által megszállt Krím félsziget felszabadításához". Ukrajna hozzájárul ahhoz, hogy a NATO-tagállamok flottái növeljék jelenlétüket a Fekete- és az Azovi-tengeren. "Nemcsak a Sea Breeze hadgyakorlatokról van szó, hanem folyamatos kapcsolattartásról, állandó munkáról, együttműködésről a mi védelmi tárcánk és az Egyesült Államok, valamint az európai uniós tagországok védelmi minisztériumai között. E kérdéskörben már konkrét megállapodásokat is kötöttünk Törökországgal és Nagy-Britanniával" - emelte ki az ukrán elnök az MTI szerint.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Kezdő vállalkozások Magyarországon: kihívás vagy esély ma az elindulás?