Az ukrán elnökválasztás vasárnap megtartott második fordulójában leadott szavazatok 54,43 százalékának összeszámlálása után Volodimir Zelenszkij humorista-producer jelölt vezet 73,02 százalékkal, míg Petro Porosenko hivatalban lévő államfő 24,64 százalékon áll - tájékoztatott hétfőre virradóra a Központi Választási Bizottság (CVK) a honlapján az MTI szerint.
A részeredmények szerint az országban egyedül a nyugat-ukrajnai Lviv megyében áll Porosenko az élen - ahol a voksok 63,9 százalékát szerezte meg, míg ellenfele 33,31 százalékot -, az összes többi megyében Zelenszkij vezet. Ezen kívül külföldön kapott a hivatalban lévő elnök több szavazatot (53,82 százalék), mint Zelenszkij (44,75 százalék).
Kapcsolódó
Jevhenyij Radcsenko, a Központi Választási Bizottság helyettes vezetője vasárnap éjjel tartott sajtótájékoztatóján eredményesnek minősítette az elnökválasztást. Kiemelte, hogy a második fordulóban ugyanúgy 62 százalék körüli volt a részvételi arány, mint az első fordulóban.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat