Oroszország a múlt hónapban jelentette be az erők kivonását az ukrán határ közeléből, miután a Nyugatot riasztó patthelyzet alakult ki. Antony Blinken amerikai külügyminiszter a múlt héten azt mondta, hogy még mindig jelentős számú orosz erő tartózkodik ott, de konkrétumokat nem mondott a csapatlétszámokról. Korábban amerikai hírszerzőjelentések szerint 80-100 ezer katona állomásozhatott a térségben.
Szerdán a Reuters szerint az ukrán titkosszogálatok vezetője, Ivan Bakanov azt jelentette be, hogy még mindig közel 100 ezer főnyi orosz haderő állomásozik a térségben. Az ukrán hadsereg vezérkara korábban 120 ezer főre tette azt a csapatlétszámot, amelynél valós kockázatot jelentene egy orosz offenzíva, tehát a korábbihoz képest nem történt jelentős kivonás Donbaszban (más néven Donyec-medencében).
Kapcsolódó
A NATO és az Egyesült Államok szerint a katonai fellépés Oroszország legnagyobb mértékű akciója volt azóta, hogy meglépték a Krím annektálását 2014-ben. Moszkva megvédte a csapatmozgásokat, mondván, hogy azok egy kiképzési gyakorlat részei, amelyet válaszul hívtak össze a NATO és Ukrajna tevékenységére, amely a csoport szövetségese, de nem hivatalos tagja. Az európai országok közül az Egyesült Királyság küldött egy rombolóhajókból álló flottilát a Fekete-tengerre, hogy válaszoljon az orosz agresszióra, valamint az ukrán hadsereget is készültségbe helyezték.
Szakértők szerint viszont a Kreml és Vlagyimir Putyin orosz elnök csak a Joe Biden-féle új amerikai adminisztráció tűréshatárát tesztelte, amely szankciókat is bevezetett Moszkva ellen, valamint kiállt Ukrajna mellett.
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Kíváncsi Mészáros Lőrincék idei karácsonyfájára? Így fest náluk a feldíszített fa
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Méghogy Balkán! Döglött harcsa társaságában ücsörgött egy utas a 4-6-oson
Bilincsben a klímaaktivista: letartóztatták Greta Thunberget
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos