A vádhatóság közleménye szerint az ügyben lezárult a nyomozás, amely alapján eljárás indult közpénz elsikkasztása, hivatali bizalommal való visszaélés, csalás, befolyással való üzérkedés és vagyonbevallás elmulasztása gyanújával. Francois Fillon egy hete jelezte: akkor sem lép vissza az elnökjelöltségtől, ha eljárás indul ellene - írja az MTI.
A pénzügy visszaélések vizsgáló ügyészség a Le Canard enchainé című szatirikus hetilap január 25-i számában megjelent értesülés alapján hivatalból indított vizsgálatot, majd egy hete azt közölte, hogy a nyomozás eredménye alapján nem lehet bűncselekmény hiányában az ügyet lezárni, ezért folytatódik a nyomozás, amely arra kereste a választ, hogy Penelope Fillon ténylegesen ellátta-e az asszisztensi teendőket a 2002-ig képviselőként dolgozó férje, majd annak utóda mellett.
Az igazságszolgáltatásnak két lehetősége volt: a vizsgálat lezárása után a Fillon család tagjait közvetlenül büntetőbíróság elé küldeni vagy pedig a politikai kockázatok miatt független vizsgálóbírókat felkérni az eljárás lefolytatására a vádemelés előtt. A vizsgálóbírók mostantól bármikor beidézhetik Fillont, hogy ismertessék vele a vádemelést.
A francia parlament február 16-án fogadott el egy jövő héten életbe lépő törvényjavaslatot, amely alapján a vonatkozó bűncselekmények egy része elévülhet. Az ügyészség közleményében ezzel indokolta az eljárás azonnali megindítását.
A botrány egy hónappal ezelőtti kirobbanása óta Francois Fillon a harmadik helyre csúszott vissza az áprilisi első forduló esélyeit mérő felmérések szerint, és a tőle elpártolók eddig elsősorban a függetlenként induló volt szocialista gazdasági miniszter, Emmanuel Macron szavazótáborát erősítik. A pénteki felmérések szerint Fillon nem jutna be a második fordulóba, és az államfői poszt Macron és Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnöke között dőlhet el.
A jobboldali elnökjelölt február elején "elnézést kért a hibáért", hogy a feleségét parlamenti asszisztenseként alkalmazta, "jogosnak" nevezte az ezzel kapcsolatos ellenérzéseket a közvéleményben, ugyanakkor "legálisnak és "átláthatónak" nevezte az állásokat, amelyekért közel egymillió euró közpénzt vettek fel a családtagjai.
Penelope Fillon egy tíz évvel ezelőtti interjúban azonban arról beszélt, hogy soha nem dolgozott a férjével, mindig háztartásbeli volt, egyedül nevelte fel az öt gyereküket. A nyomozás kiterjesztették Fillon két nagyobb gyerekére, Marie-ra és Charles-ra, akiket diákkorukban apjuk szintén asszisztensként alkalmazott 2005 és 2007 között a szenátusban. A nyomozók az elmúlt hetekben kihallgatták a Fillon házaspárt és a két gyereket, jártak a nemzetgyűlésben, ahol kiderült, hogy a feleségnek nem volt sem belépője, sem hivatalos e-mail-címe.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat