Az újfajta vírus eddig 41 embert fertőzött meg, ketten közülük meghaltak, öten válságos, 22-en pedig stabil állapotban vannak. Tizenkét ember gyógyultan távozhatott a kórházból a Kína középső részén fekvő 12 millió lakosú nagyvárosban, Hupej tartomány székhelyén.
Az előzetes vizsgálatok szerint az eddig nem ismert koronavírus egy halpiacon jelenhetett meg először Vuhanban, majd cseppfertőzéssel terjedt tovább. Japánban és Thaiföldön is megjelent már. A vírus embereket és állatokat is megfertőzhet.
Kapcsolódó
Az atípusos tüdőgyulladás (SARS), illetve a közel-keleti légzőszervi tünetegyüttes (MERS) okozói is koronavírusok, de a vuhani egészségügyi hatóságok szerint a mostani megbetegedések esetében nem a fentiek valamelyikéről van szó.
A tüdőgyulladással járó járvány komoly aggodalmat váltott ki Kínában és Hongkongban, ahol 2002 és 2003 között a SARS-járvány következtében több mint 700 ember halt meg.
Különös aggodalomra ad okot az, hogy nyolc nap múlva beköszönt Kínában a holdújév, és ilyenkor emberek százmilliói kelnek útra. Az Egészségügyi Világszervezet ellenzi az utazási tilalom bevezetését, mondván, nincs arra utaló jel, hogy a betegség könnyen terjedne az emberek között.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás