Észak-Korea kész feladni nukleáris programját, Kim Dzsong Un elkötelezett az atomfegyver-mentesítés mellett, és a jövőben tartózkodni fog a további nukleáris és rakétakísérletektől. Ugyanakkor az észak-koreai vezető megérti azt is, hogy az amerikai-dél-koreai rutinszerű hadgyakorlatok folytatódnak majd - fogalmazott Csung Jui-Jong.
A dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó - aki pár nappal ezelőtt a Phenjanban tárgyaló dél-koreai küldöttség vezetőjeként találkozott Kim Dzsong Unnal - azt is elmondta: az észak-koreai vezető a lehető leggyorsabban szeretne találkozni az amerikai elnökkel, tárgyalási készségéről levelet küldött Donald Trumpnak, aki elfogadta a csúcstalálkozóra szóló meghívást.
A levelet - amelyről a Fox televízió már csütörtök délután kiszivárogtatott információkat - a dél-koreai nemzetbiztonsági tanácsadó továbbította a Fehér Háznak. Csung Jui-jong egyúttal tájékoztatta észak-koreai tapasztalatairól Donald Trumpot. A megbeszélésen jelen volt Herbert McMaster amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó is.
"Donald Trumppal együtt bizakodóak vagyunk, hogy diplomáciai eszközökkel kiaknázhatjuk a békés megoldás lehetőségeit" - mondta el a dél-koreai politikus. Ez viszont nem jelenti a nyomásgyakorlás végét: mindaddig fellépnek Észak-Korea ellen, amíg Phenjan nem váltja szavait konkrét cselekvésre.
Szakértők szerint korai örülni: Észak-Korea már többször beszélt fegyverei leszereléséről, de eddig minden erre vonatkozó tárgyalás hamvába halt.
A fotó forrása: AFP PHOTO / Jung Yeon-je.
Legolvasottabb
Összeomlás szélén egy kulcságazat: 63 ezer munkahely forog kockán
Visszanyalt a fagyi: újabb devizahiteles nyert pert, megkopasztja a bankot a győztes ügyfél
Komolyan megsérült Fico különgépe, amely Brüsszelbe szállította a szlovák kormányfőt
Tabudöntés jöhet az EU-ban: megszavazhatják az orosz vagyon felhasználását
Nagy dobással érkezett az OTP, sokan örülhetnek
Csalókat csalt csapdába a nyugdíjas férfi
Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó
Vége a jó időknek? Látványosan esik az állampapírok hozama
Megvan a NASA legújabb vezetője, el sem hiszi, honnan jött