A Magyar Nemzeti Bank ezúttal sem változtatott az alapkamaton, továbbra is 6,5 százalékon tartja, ami átmenetileg erősítette a forintot.
A héten azonban Trump elnök kirúgta a Fed igazgatótanácsának egyik tagját, ami megzavarta a piacokat, és kérdéseket vetett fel az amerikai jegybank függetlenségével kapcsolatban. A következő hetekben az euró-forint árfolyam 390-400 között mozoghat a szakértők szerint.
A Magyar Nemzeti Bank keddi döntése senkit nem lepett meg. Balog-Béki Márta, az MBH Bank elemzője elmondta: „a várakozásoknak megfelelően az MNB 6,5 százalékon tartotta az alapkamatot, és a szigorú hangvétel is megmaradt a sajtótájékoztatón, aminek hatására a forint erősödni tudott az euróval szemben”.
A magyar valuta így visszakapaszkodott a 396 forintos szintre az euróval szemben.
Varga Zoltán, az Equilor elemzője szerint „a Magyar Nemzeti Bank nem okozott meglepetést, továbbra is hangsúlyozták, hogy óvatosan és türelmesen kell folytatni a monetáris politikát”. A jegybank tehát kitart a stabil vonal mellett a bizonytalan nemzetközi helyzet ellenére.
Trump páros lábbal szállt bele a jegybankba
A hét legnagyobb dobása Donald Trump amerikai elnök hétfő esti döntése volt, amikor kirúgta Lisa Cook amerikai jegybankárt, a Fed igazgatótanácsának tagját. Balog-Béki Márta szerint „bár a szabályok lehetőséget adnak erre az elnöknek – megfelelő indokkal –, eddig még sosem fordult elő ilyen eset”. Ez a példa nélküli lépés komoly aggodalmat keltett a befektetők körében.
Ez az amerikai jegybank függetlenségével kapcsolatos félelmeket erősítette a piaci szereplők között, a hosszú távú amerikai államkötvények kamata is emelkedett
– tette hozzá a szakértő. A kirúgás után Cook bejelentette, hogy bepereli az amerikai elnököt. A bizonytalanság miatt a befektetők inkább a dollárba menekültek, így az erősödött az euróval szemben. Pénteken a forint a 396-os szint közelében fejezte be a kereskedést.
Amerikában jöhetnek a kamatcsökkentések
A befektetők továbbra is nagy eséllyel számítanak arra, hogy az amerikai jegybank szeptemberben elkezdi csökkenteni a kamatokat.
Christopher Waller jegybankár a szeptemberi kamatcsökkentés mellett érvelt a beszédében, és további csökkentéseket is kilátásba helyezett – emlékeztetett Balog-Béki Márta. A piacok jelenleg 85 százalék esélyt adnak a szeptemberi amerikai kamatcsökkentésre.
Pénteken megjelent az amerikai inflációs adat, ami a várakozásoknak megfelelően alakult. Az éves infláció 2,6 százalék volt júliusban, az alapinfláció pedig 2,9 százalékra emelkedett – ismertette az MBH elemzője. Csütörtökön jobb amerikai gazdasági növekedési adatok is napvilágot láttak, 3,3 százalékra javult a GDP-bővülés a korábban várt 3,1 százalékról – írja az Index.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Orvvadász testvérpárt kaptak el Tapolcán