A kiigazított érték szerint a növekedés 6,7 százalék volt. A bővülés főként a feldolgozóiparnak volt köszönhető, amelynek termelése 7,9 százalékkal gyorsult. A villamos-, a hőenergia- és a gáztermelés, valamint szolgáltatás 4,9 százalékkal bővült, ugyanakkor a kitermelőipar 3,5 százalékkal esett vissza. Márciusban az ipari termelés 10,3 százalékkal nőtt a tavalyi harmadik hónaphoz mérten.
Az iparban tevékenykedő vállalatok árbevétele 10,9 százalékkal emelkedett az első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest.
A statisztikai intézet szintén csütörtökön közölte, hogy a román új ipari megrendelések 12,7 százalékkal bővültek az első negyedévben. A növekedés főként a tartós használati cikkeknek köszönhető, amelyek esetében több mint 20 százalékos gyorsulást jegyeztek. Márciusban az új megrendelések csaknem 19 százalékkal gyarapodtak a tavalyi harmadik hónaphoz mérten.
Kapcsolódó
Az első negyedéves eredmények várakozáson felüliek, hiszen tavaly csak 1,7 százalékkal nőtt a román ipari termelés, miután az elmúlt két évben folyamatosan lassult a növekedése - írja az MTI.
A román kormány az idén 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel számol, ugyanakkor mind a Nemzetközi Valutaalap, mind az Európai Bizottság túlzottnak tartja a bukaresti becslést. (Hallotta? Dübörög a magyar ipar!)
Az uniós végrehajtó szerv csütörtökön közzétett tavaszi jelentésében 0,1 százalékponttal kisebb, 4,3 százalékos idei román gazdasági növekedéssel számol, ami egyezik az IMF által korábban közölt várakozással. Az Európai Bizottság 2018-ra változatlanul 3,7 százalékos román GDP-bővülést valószínűsít.
Legolvasottabb
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Megszólalt Kubatov Gábor: komoly személycserék jönnek a Fidesznél