A francia elnök szerint a blokknak bátornak kell lennie, hogy megtalálja a módját a tagjelölt országok integrálásának.
Emmanuel Macron francia elnök arról beszélt, hogy
az EU-nak „talán” egy többsebességes unió irányába kellene elindulnia, amikor Ukrajna, Moldova és a nyugat-balkáni országok integrálását fontolgatja.
Macron szerint – akit a Politico idézett – az EU-nak reformokra van szüksége, ha új nemzeteket akar integrálni, és konszenzust kell kialakítania majd több mint 30 tagországgal.
Reform nélkül tudunk bővíteni. Európának 27 taggal már most is nehéz előrelépni érzékeny témákban. 32 vagy 35 taggal sem lesz könnyebb
– mondta a francia nagykövetek éves párizsi találkozóján.
A francia elnök nem részletezte, hogyan is működne ez a többsebességes Európa, ám több francia tisztségviselő szerint Macron kormánya több olyan javaslaton is dolgozik, amely pont erre irányul, és amely magában foglalná a tagországok informális csoportjainak létrehozását, amelyek meghatározott szakpolitikai területeken dolgoznának.
Macron arra is utalt, hogy az elkövetkező hónapokban, illetve a jövő évi uniós választások előtt részletezi gondolatait a bővítéssel és az EU reformjával kapcsolatban.
Ukrajna és Moldova is júniusban EU-tagjelölti státuszt kapott, és többen is is azt szorgalmazzák, hogy az EU decemberig kezdje meg velük a csatlakozási tárgyalásokat.
A jelek ellenére, hogy az ukrán ellentámadás a vártnál lassabban halad előre, Macron ezúttal is megerősítette, hogy teljes mértékben támogatja Ukrajnát.
„Oroszország nem tud és nem is szabad nyernie. Vége lenne a nemzetközi jogba vetett bizalomnak. Ukrajna diplomáciai és erőforrás-befektetés lesz az elkövetkező években. Nem tehetünk úgy, mintha ez az erőfeszítés nem létezett volna” – mondta diplomatáknak.
Sarkozy népszavazással döntene a Krím helyzetéről, Macron ezt elítélte
Nem ismeri el az ukrán területek Oroszország általi annektálását Franciaország – erősítette meg Emmanuel Macron francia elnök. Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll