A tajvani gazdasági minisztérium a héten közölte, hogy újabb szankciókat vett ki Oroszországra és Fehéroroszországra, amellyel az a céljuk, hogy megakadályozzák a tajvani csúcstechnológia katonai célú felhasználását – írja a Reuters.
A 2022 tavaszán elindult orosz támadásra adott válaszként Tajvan is csatlakozott az Oroszország elszigetelését és meggyengítését célul tűző nyugati szankciókhoz. A tajpeji gazdasági retorzióknak azonban elsősorban szimbolikus jelentősége volt, mivel az ukrán konfliktust megelőzően sem állt fenn számottevő kereskedelmi kapcsolat a szigetország és Moszkva között.
Kapcsolódó
A tajvani társadalom kifejezetten szimpatizál az ukránokkal, miután a nyugati szankciókat követően egyre szorosabbá válik a szigetországot fenyegető Peking és Moszkva gazdasági kapcsolata, a kétoldalú kereskedelem mértéke meghaladta a 200 milliárd dollárt, idén decemberben pedig a stratégiai koordináció szintjének javításában is megállapodott a két nagyhatalom hadserege.
Az újabb szankciók a különböző vegyi anyagok és gyógyszerek mellett elsősorban a világgazdaságban egyre nagyobb szerephez jutó félvezetők gyártásához nélkülözhetetlen berendezkedésekre vonatkoznak. Az Európai Unió és az Egyesült Államok az ukrán frontról származó orosz fegyvertörmelékek vizsgálatát követően állította össze a háborúban felhasznált elektronikai és mechanikus berendezések listáját. A mostani tajpeji szankciók a megvizsgált fegyvertörmelékek alapján az orosz haditechnológiában is nélkülözhetetlenné váló félvezetők használatától kívánja elszigetelni Moszkvát.
(Gulyás Ábel)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutálisan kilőtt az arany ára
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le