A stratégia elfogadásával hozzáférhető lesz a Méltányos Átállást Támogató Alap, amelyhez Szlovénia csaknem 250 millió euró (88,7 milliárd forint) uniós támogatást kap - írja az MTIO tudósítója.
Szlovéniában a sostanji széntüzelésű hőerőmű biztosítja a villamosenergia-termelés egyharmadát, míg a másik kétharmadot nagyrészt vízerőművekben és a krskoi atomerőműben állítják elő.
A hőerőmű hatodik blokkja 2015-ben kezdte meg működését, és rekonstrukciója több mint egymilliárd euróba került. Szlovén sajtó szerint a beruházás kudarc mind gazdasági, mind környezeti szempontból. Évek óta veszteségesen működik. Tavaly csaknem négymillió tonna szén-dioxidot termelt, a kibocsátási egységek árának megkétszereződése miatt pedig egyre drágább vele áramot előállítani - írták a lapok.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon