A mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium novembertől hatályos rendelete értelmében a nézők nem láthatnak többé a porondon macskaféle ragadozókat - kivéve kutyákat, macskákat és vadászgörényeket -, továbbá főemlősök, elefántok, vízilovak, orrszarvúk, delfinek és zsiráfok sem fognak fellépni. A nyilvános szerepeltetés mellett tilos lesz az állatok erre a célra való idomítása is - írja az MTI az Újszó.com nyomán.
A tilalmat még 2018-ban foglalták törvénybe arra hivatkozva, hogy az állatok nem tekinthetők többé tárgynak. A jogszabály megszegése akár 20 ezer eurós büntetést is vonhat maga után.
Kapcsolódó
A háziállatok szerepeltetését nem tiltották be, de szigorították az idomításukra vonatkozó szabályokat, az állatok trenírozására nem használhatnak például tüzet, narkotikumokat, és nem szabad stressz alá helyezni sem az állatokat idomítás közben.
A vadállatokra vonatkozó tilalmat támogatja a Sloboda Svierat nevű állatvédő szervezet is, amelynek a vadállatok cirkuszi szerepeltetésének betiltását célzó petícióját 55 ezren írták alá.
Idén márciusban a bazini polgármester volt az első Európában, aki megtagadta egy cirkusz fellépését az abban szereplő állatok miatt - emlékeztet a magyar nyelvű pozsonyi hírportál.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
A Tescónak van egy jó ötlete az árrésstoppal kapcsolatban
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba