Szijjártó Péter ukrán kollégájának, Pavlo Klimkinnek a szerdai bejelentésére reagált, miszerint a kijevi külügyminisztérium csütörtökön diplomáciai jegyzékben tájékoztatja Magyarországot arról, hogy a beregszászi magyar konzulnak el kell hagynia Ukrajnát. Az intézkedés hátterében az áll, hogy a konzul magyar útleveleket adott át a kárpátaljai magyar kisebbség egyes tagjainak.
A miniszter szerint a beregszászi magyar konzul nem követett el semmilyen szabályellenes cselekedetet, tevékenysége nem sértette sem a magyar, sem az ukrán, sem a nemzetközi jogot. Mint hangsúlyozta, Magyarország ukrajnai diplomáciai képviseletein minden ügyet törvényesen intéznek, és ezért nem látja indokoltnak a beregszászi konzul visszahívását.
Az ügy előzménye, hogy Ukrajnában egy rejtett kamerás felvétel jelent meg, amellyel azt akarják bizonyítani, hogy olyan ukrán emberek is magyar állampolgársághoz juthattak pénzért, az egyszerűsített magyar honosítási eljáráson keresztül, akiket az nem illetne meg. Ennek több feltétele van, köztük az, hogy dokumentumokkal igazolni lehessen, a kérvényezőnek magyar felmenői vannak, valamint bizonyos fokú nyelvtudást is előírnak. Az ügyet állítólag az ukrán belbiztonsági titkosszolgálat, az SZBU robbantotta ki.
"Amennyiben Kijevben azt a döntést hozzák, hogy ki kell zsuppolni a konzulunkat, úgy én azon nyomban haladéktalanul kizsuppolok egy ukrán konzult Magyarországról" - mondta Szijjártó.
A magyar külügyminiszter úgy látja, hogy Kijev rontotta el az ukrajnai magyar kisebbség ellen irányuló intézkedéseivel a korábban meglévő jó viszonyt Ukrajna és Magyarország között.
Szijjártó Péter reagált arra is, hogy a szélsőségesen nacionalista ukrán Mirotvorec (Béketeremtő) szervezet felvette nyilvános adatbázisába, arra hivatkozva, hogy a magyar diplomácia vezetője egy korábbi nyilatkozatában felrótta Petro Porosenko ukrán elnöknek "az ukrajnai magyarok elnyomását". Úgy fogalmazott: van ennél nagyobb baj is, mégpedig az, hogy az ukrajnai magyar kisebbség jogait folytonosan megsértik. A miniszter ezzel összefüggésben az ukrán oktatási törvényt említette, amelyet mindeddig nem változtattak meg.
"Annak ellenére, hogy a jószomszédi viszonyban vagyunk érdekeltek Kijevvel, az ukrán elnök és kormány elrontotta az országunk és Ukrajna közötti jó viszonyt" - magyarázta Szijjártó Péter.
Két hete az Ukrinform ukrán állami hírügynökség kiszivárogtatott egy titokban készített felvételt, amely felkerült a YouTube videomegosztóra is. Ezen ukrán állampolgárok magyar állampolgársági esküt tesznek és magyar útlevelet kapnak a beregszászi konzulátuson. A felvétel miatt tovább romlott Magyarország és Ukrajna viszonya.
Pavlo Klimkin külügyminiszter kijelentette, hogy a beregszászi magyar konzulátus alkalmazottai megsértették Ukrajna törvényeit, ezáltal a konzuli tevékenységről szóló bécsi egyezményt. Kifogásolta továbbá, hogy a konzulátus munkatársai azt javasolták az esküt tevőknek, hogy titkolják el magyar útlevelüket az ukrán hatóságok elől.
A fotó forrása: AFP Photo/Jewel Samad.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket