Az elemzések szerint a 2020-as évek végére a divatpiac bevételei megközelíthetik az 1000 milliárd dollárt. Ugyanakkor számos tényező beárnyékolja a kilátásokat.
Az Oeconomus összefoglalója szerint az egyik ilyen, hogy miközben az egy főre eső textilgyártás 1975-ben még 5,9 kilogramm volt, 2018-ban már 13 kilogramm. Ennek megfelelően 2020-ban már 62 millió tonnányi ruházati cikket értékesítettek, ugyanebben az évben pedig évi 4-5 milliárd tonnára gyarapodott az ipar szén-dioxid-kibocsátása, a vízfogyasztás pedig évi 79 ezer milliárd literre.
Az elemzés kitér a Solidarity Center tavalyi beszámolójára is, amely szerint bár a teljes globális munkaerő 12,6 százalékát teszi ki a divatipar, számos országban – Ghánában, Bangladesben, Indiában és Pakisztánban – előfordul a kényszer- és gyermekmunka.
A szállítási kapacitásokat is alaposan megterheli az olcsó divatipar, főként az online webshopok térhódítása okán: a Shein és a Temu közösen nagyjából 9000 tonnányi árut mozgat naponta, a két cég együttesen csak az Egyesült Államokba naponta 600 ezer csomagot küld, az irdatlan áruforgalom pedig a főbb kelet-ázsiai csomópontokon kapacitáshiányt okoz.
Az Oeconomus szerint ugyanakkor van pozitív hozadéka is a fast-fashionnek: pénztárcabarát, így a szegényebb társadalmi rétegek számára is hozzáférhető. Ezért mára már ritkának nevezhető, hogy valaki ne tudna alapvető ruházati cikkekhez hozzájutni.
A Shein csak egy szálka az amerikaiak szemében, inkább London a cél
A kínai fast fashion divatmárka az amerikai törvényhozók vizsgálati tárgya lett.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Kiderült: már ilyen sokan rendelkeznek állampapírral
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben