Az Economedia azt követően kért adatokat a jelenségről a román hatóságoktól, hogy – a bevándorlók útját és az alkalmazásukkal járó egyéb költségeket kifizető – román munkáltatóktól úgy értesült: jelenséggé vált, hogy a vendégmunkások magasabb bérért továbbmennek más európai uniós országokba, amelyeknek nem érdekük visszaküldeni őket, mert ott is szükség van a munkaerőre.

A határrendőrség azt közölte, hogy augusztus végéig 78 ezer nem európai uniós állampolgár lépett be Románia területére. Arra a kérdésre viszont nem tudott válaszolni, hogy hányan távoztak.

Az idegenrendészeti ügyekben illetékes bevándorlási hivatal (IGI), valamint a munkaügyi minisztérium erről annyit közölt, hogy szeptember elsején 118 084, Unión kívülről érkező külföldinek volt érvényes munkaszerződése Romániában, de az országba vendégmunkásként érkezett és időközben távozott külföldiekről nem tudtak adatokat szolgáltatni.

A lap egy építőipari vállalkozót idéz, aki azt állítja, hogy az utolsó két évben jelenséggé vált a román cégekhez harmadik országokból érkező munkavállalók illegális továbbutazása Nyugatra, kiváltképp a pakisztáni, a bangladesi és a vietnami állampolgárok körében.

A mi cégünknek nagyon rossz tapasztalata van például a pakisztániakkal: több mint 75 százalékuk két hónapon belül megszökött

– idézte a lap Cristian Erbasut. A vállalkozó hozzátette, hogy – bár hivatalosan nem ismerik el – szerinte a nyugati országoknak szükségük van a hozzájuk illegálisan érkező munkaerőre, és szinte semmit sem tesznek azért, hogy vissza kelljen térniük Romániába.

Figyelmesebben kellene toborozni a munkaerőt

A vállalkozó szerint a vendégmunkások illegális migrációjának megfékezéséhez alaposabban meg kellene szűrni a munkaerőtoborzó cégeket, de a vendégmunkásokat a román vízum kiállítása előtt kikérdező állami tisztségviselőket is. A román munkaerőpiacra érkezett távol-keletiek elvándorlása még inkább felerősödhet, ha Romániát felveszik a schengeni övezetbe, mert akkor már legálisan elhagyhatják az országot a romániainál két-háromszor nagyobb nyugati bérek reményében.

2020 óta két és félszeresére nőtt a Romániába érkező, nem EU-s külföldi munkavállalók száma. A munkaszerződéssel rendelkező csaknem 80 ezer külföldin kívül mintegy 50 ezer külföldi álláskeresőnek van tartózkodási engedélye Romániában.

A lap megjegyzi: míg a jelenleg érvényes 130 ezer engedély közül a legtöbbet nepáli, Srí Lanka-i, indiai és bangladesi állampolgároknak bocsátották ki, tíz éve kevesebb mint 11 ezer harmadik országbeli külföldi tartózkodott legálisan Romániában, többségük Moldovából, Törökországból, Kínából vagy az Egyesült Államokból érkezett.